Egy blogszerkesztőnek – jelesül nekem –
mindig nagy kérdés, hogy tulajdonképpen
nekem magamnak mi közöm is van a blogomhoz? 🙂
Félreértés ne essék, nem készülök Lipótmezőre
(úgyis bezárták, de pszichológus barátaink egy szuper kotyogót még
kimentettek nekünk, azóta anyával őrült jókat kávézunk!).
A blog tervezésekor is tudtam, hogy sokkal szívesebben
írok arról, ami nekem tetszik és érdekel, mint magamról, bármilyen
formában, de sokszor futottam bele olyan témákba, ahol a
kettő nem teljesen elválasztható egymástól. 🙂
Így most, úgy döntöttem, posztolok egy kis
képgyűjteményt és pár mondatnyi csacsogást, mint
afféle (fő)szerkesztői levelet – előre is elnézést érte,
nem lesz hosszú, és gyakori sem!
Amikor este 11-kor ülök a laptop
előtt karikás szemekkel, pöttyös pizsamában,
és szerkesztem fel Zsófi, Mimi, vagy a saját cikkeim képeit,
lektorálom a szövegeket, sokszor eszembe jut, hogy
milyen is lehet stílusbloggernek lenni, aki mindig
csodaszép, jól öltözött, izgalmas, és már azzal kész van
a napi témája, hogy reggel mit vett fel.
Persze, a profik ennél sokkal keményebb munkát végeznek,
főleg, akik arra vállalkoztak, hogy napi szinten tesznek közzé
új és színvonalas posztokat.
Ellenben mi másféle blogot vezetünk,
sokat interjúzunk, kutatómunkákat végzünk,
hozzáolvasunk a témákhoz, és csak néha, többnyire
munka közben mutatjuk meg egy kicsit magunkat.
(Igaz, ez általában kellemes, mint legutóbbi csodálatos
Capri Cukrászdás élményeim, amikor munka címén
isteni desszertekkel tömtem magam… hmm.
Lehet, hogy itt az ok, amiért nem magamról blogolok?? 🙂 )
Azt viszont tudom, ha néha valóban kemény munka is a
napi feladatok közé, elé, mögé begyömöszölni a
blogos munkát, egyre szenvedélyesebben imádom csinálni.
Nemrég megtaláltam az elmúlt időszak gondolataival
harmonizáló, számomra legkedvesebb weboldalt:
Ha az ember lánya felül, a pályázat fülecskénél
kattint egyet, legördül három év termése –
csodálatos, megható, kemény, őszinte, és nem utolsó
sorban nagyon vicces írások olyan nők tollából, akik
a női lét egyik, másik, vagy akár gyakorlatilag összes
aspektusát élik, harcolnak naponta, és közben tudják
magukat, életük szereplőit kívülről figyelni,
az eseményeket nem csak mélyen megélni, hanem
értékelni, beépíteni és kacagósra kifigurázni is.
Nagyon elgondolkodtatott, mennyi, de
mennyi történetben jelenik meg az a rengeteg
külső kép és elvárás, ami miatt a többségünk nem csak
a feladataival vív napi harcot, hanem önmagával is.
Mert, édes hölgyeim, azt vettem észre, mi
sajnos sokkal többet agyalunk azon, hogy
milyennek is kéne lennünk, mint azon, hogy
valójában kik is vagyunk.
Szerencsére, sok-sok történet szólt arról, hogy
ezt a helyzetet a mesélő felismerte, és elindult
önmaga felfedezésére, elkezdte lehámozni
a reklámokból meg a szomszédék wellness-hétvégéjéről
rárakódott marketingfelesleget, és
egyre több színt, értéket talál önmagában, életében.
Végülis, hogy miért kezdtem erről mesélni?
Mert én igazából ezért indítottam el ezt a blogot.
Szerettem volna minél több színt megmutatni a
világból, minél több utat, minél több izgalmas embert,
hazai és külföldi értékeket, varázslatos helyeket…
Hogy, talán, ezáltal azok, akik olvassák,
felismerik ugyanezeket maguk körül,
a saját bensőjükben, életükben, vagy felfigyelnek
azokra, akiket bemutatunk, kedvet kapnak maguk is
egy-egy új irányhoz, nagy kalandhoz.
/ Nemrég, amikor Grátz Krisztiánnal, a Capri Cukrászda
értékesítési vezetőjével beszélgettem, mondtam neki:
megengedhetem magamnak a blogon azt a luxust,
hogy nem kritizálok, szabad akaratomból mutathatom meg
csak a jót, a szépet, érdekeset… 🙂 /
/ Nemrég, amikor Grátz Krisztiánnal, a Capri Cukrászda
értékesítési vezetőjével beszélgettem, mondtam neki:
megengedhetem magamnak a blogon azt a luxust,
hogy nem kritizálok, szabad akaratomból mutathatom meg
csak a jót, a szépet, érdekeset… 🙂 /
A saját (magamról, általam készítve, az én életemből)
képeimet érzésre válogattam össze, mint látható,
nagyon sokfélék, és én is nagyon sokféle vagyok,
és mégtöbbféle szeretnék lenni…:)
Döbbenet volt átnézve a képeket szembesülni
azzal, mennyi, de mennyi “szín”is van az életemben…
Rajta, Kedves Olvasóim,
tessék előkapni azokat a régi, poros mappákat,
albumokat, fájlokat, és megkeresni
a szivárvány minden árnyalatát!
Ezzel a kis szerkesztői levelemmel köszönöm meg
eddigi hűséges blogolvasásotokat,
interjú-alanyaimnak a csodás élményeket,
szerkesztőimnek a rengeteg, lelkes munkát, profi anyagokat, és
… úgy összességében az életnek a százezer színt és ezerféle percet!
Adina / MissAlqimia 2012
Csatlakozz a blog olvasói közösségéhez a facebookon!
https://www.facebook.com/MissAlqimia
Csatlakozz a blog olvasói közösségéhez a facebookon!
https://www.facebook.com/MissAlqimia
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: