Könyvet, filmet szerényen ajánlgatok,

hiszen nem vagyok esztéta, sőt, semmilyen intellektuálisabb

vagy populárisabb mércét nem képviselek, és még a

saját ízlésvilágom is olyan ágas-bogas, mint egy mesebeli erdő.

Ezen felül óhatatlanul is vannak dolgok, amik

karakteres benyomást keltenek, és ezekről szeretek egy-egy

szösszenet formájában megemlékezni.

A filmajánló már csak azért is veszélyes, mert ha nagyon

szépeket írunk, és a kedves olvasó őrült kedvet kap a

mozizáshoz, akkor sokszor már emiatt is borítékolt a

csalódás. Sokat számít, kit milyen életszakaszában,

pillanatában talál el egy film, mennyire tud ráhangolódni,

azonosulni a helyzettel, szereplőkkel, függetlenül filmtörténeti
jelentőségtől vagy jelentéktelenségtől.

A szeretnivalóan laza  ír férj szerepében Gerard Butler

A “P.S.: I love you”, rám, mint friss feleségre

 (de öreg barátnőre! 🙂 ) igen mély benyomást tett,

 talán a tipikus hasonlóságok okán.

Valamit tényleg elkaphatott ez az egyébként nagyon

érzelmes, lányos és sírós-romantikus vonulat,

műfajának valljuk be, tipikus példánya, hiszen a kicsit

hasonló szálakra építkező történetek, vagy akár a

“Levelek Júliának” hirtelenszőke szerelmesei mellett

eddig csak enyhe grimasszal, sőt, kifejezetten

közömbösen mentem el.

Az első csók

Gerard Butler és Hilary Swank eléggé ludasak ebben

az újkeletű fogékonyságban, hiszen mindkettejüket nagyon

szeretem, mint színészeket, és számomra a vásznon

valami teljesen bizarr összhangban alakítják együtt
a harmincas éveik elején járó

párt, akiket a hatalmas találkozásból, szerelemből lassan

átvezet az élet a “kéne”szakaszba… jobb munka kéne,

több pénz kéne, nagy lakás kéne, gyerek kéne…

Amikor érezzük, hogy tovább kéne lépni,

valahová előre, amikor türelmetlenül várjuk,

hogy elkezdődjön végre a nagybetűs Életünk,

 és emiatt egyre távolodunk a jelenünk értékeitől.

A mindennapi taposómalomban kutya-macska harcokat vívva

mindketten kicsit a másiktól várják a felnőttséget,

ami sok konfliktus forrása, de a belső mag, a lüktető

szeretet, az izzó kémia és az összetartozás érzése

 még a legrázósabb veszekedésben is erős köztük.

A búcsú lépései

Kilépve a történetből, mint színészek, ezt a furcsamód működő

összjátékot az egész film alatt megtartják. Bár abban a
szakavatott kritikusokkal teljesen egyet értek, hogy erre
a szerepre és párosításra abszolute nem
Hilary Swank neve ugrott volna be, szerintem azonban pont ettől
működik a dolog, hogy a kissé disszonáns, sokszor
kifejezetten ellenszenves, ellentmondásos női alakítással
jobban érteni, mekkora fájdalom elveszteni azt az embert, aki
annyira tökéletesnek látta, és azt hiszem,

ez számomra benne a legnagyobb jópont, ami miatt

tényleg megkönnyeztem a tragikus fordulatokat.

Szürreálisan cuki…

A többi…
Levelek a halott férjtől?
Akiben soha, egy percre sincs bánat vagy
keserű harag a betegség és az idő előtti halál miatt?
Előre kitervelt fordulatok, amikben tényleg

mindig mindenki ott találkozik és úgy reagál, ahogy a

történet szempontjából kell? Munkanélküli özvegy, akinek

mégis mindenre telik – írországi utazásokra, designer iskolára,

New York-i mindennapokra? Minimum gyanús. 🙂
És vajon hány ember van, aki tökéletes bölcsességgel
pontosan tudja, hogyan és meddig nyúljon vissza a
halálból, hogy megkönnyítse vagy épp megnehezítse a
búcsút szeretteinek?

A mellékszereplők is egy kicsit “túltipikus” figurák

lettek, de a színészek sem játszották felül a szerepeiket,

ami sokat segít a fókuszt a megfelelő helyen tartani –

sőt, segítenek abban, hogy néha azért nevessünk
is, ha már a befőtt címkéjén a”romantikus vígjáték” szerepel.

A szabadszájú barátnők és a lassan viduló özvegy

Egy szó, mint száz, a sztoriban sok a

mese habbal-elem, de ha ezektől elvonatkoztatunk,
akkor ott egy megrázóan egyszerű történet –
hogyan lehet túlélni a társunk, szerelmünk, ‘másik felünk’ elvesztését.

Egy tartós együttélésben ez sokszor olyan, akár egy

forró kávét reggel. Fel sem tűnik, felhajtod és mehet a nap…

 de ha nincs...az borzalmas…akkor hirtelen minden rossz.

Egy ponton jön a sok kéne, a közös célok, a rohanás valami felé –

az ember megtalál egy életet, és közben elveszti önmagát.

Közhely, de a közhelyek mindannyiunk életében,
sorsként vagy döntésként, ott vannak.

Kell egy tragédia, hogy elkezdjünk másképp látni?
Vagy vagyunk annyira szerencsések, hogy néha elég
egy megfelelő hatású film is? 😉

… a felbukkanó újabb cuki ír pasi, aki azért odakacsintja a reményt a hepiendre

Összességében ajánlom:
– szakítás után, amikor még jólesik kibőgni magunkat,
csokival, fagyival, nutellával
– betegség esetén forró leveskével
– kissé ellaposodott kapcsolatban vagy házasságban,
amikor kéne egy szolid ébresztő, mi is van bennünk valójában
– inkább barátnőkkel.. vagy nővérrel,hugival..anyukával
– annak, aki odavan a jóképű ír pasikért, és
szeretné, ha abban a szürreális élményben
lenne része, hogy Gerard Butler hózentrógerben érzéki
táncot lejt előtte
– …akit nem ráz a hideg attól, hogy Hilary Swank
‘Boys don’t cry”, illetve ‘Million dollar baby”-s arculatát
romantikus filmben hozza
🙂

Képek forrása:
 www.hotdog.hu
jeffreydeanmorganunlimited.com
www.tvmagazin.hu
www.starpulse.com
 www.fanpop.com