Az utazások általában korántsem akkor kezdődnek,

amikor beindítjuk a telepakolt autót, vagy felülünk a repülőre.

Nem is a készülődésre gondolok – megvenni a naptejet, hálózsákot,

s.o.s gyógyszereket, pénzt váltani, satöbbi – hanem arra a

pillanatra, amikor megfogalmazódik bennünk, hogy van egy

hely, ami valamiért érdekes számunkra, és szeretnénk

ott hosszabb vagy rövidebb időt eltölteni.

Véleményem szerint az útleírásoknak nagy vonalakban

két oka és célja van – az egyik, hogy kedvet csináljon valamihez,

Az mindig van!

Tapasztalataim alapján, ha megérint egy táj,

egy ország, akkor különös folyamat indul el.

Anyukám nevetve mesélte, hihetetlen, hogy amikor

Barcelonában voltam, valahogy mindenhol megjelent

Barcelona – tévében, rádióban, újságban, mindig volt

valami ehhez kapcsolódó hír. Ugyanez történt, amikor

New Yorkban voltunk, oda készültünk.

Természetesen ennek lényege,
hogy bekerül az a hely, uticél a fókuszpontba,

Ezen a kis kalandozáson meglepően sok

angyalka jelent meg nekünk – az egyik azt mondta, mindenképpen

utazna, csak kísérjük el. A másik azt mondta, szeretne most

pótolni egy születésnapi ajándékot. A harmadik és negyedik

pedig felajánlotta teljes hálózsák-matrac-sátorkészletüket,

hogy erre már ne kelljen költeni.

Annyira azért nem mertünk spontának lenni,

hogy ne tudjuk, hol alszunk, de szinte azonnal sikerült is

helyet foglalnunk egy Volosko és Rijeka közti kis kempingben.

Amikor odaértünk, természetesen tömve volt a terep, de

végül a sátrakat is megnyugtatóan elhelyeztük – bár addigra annyira

melegünk volt, hogy én a puszta földre vagy egy
szúrós fenyőfaágra is megágyaztam volna,

csak ugorhassak már akár ruhástul is a hűs türkiz

gyönyörűséges mélységbe…
Biztos, ami biztos, utazás előtt egy új memóriakártyát
is vettem, le is formáztam, egy kockát sem veszthetek
ebből az isteni helyből… később elátkoztam ezt a
döntésemet, de előbb még jöjjön a többi mese… 🙂

A programtervezet viszonylag egyszerű volt –
sok-sok tengerezés, kellemes városnézés, tengeri herkentyűk
és ketyerék kóstolása, és egy nagyobb kirándulás, esetleg hajóval.
Úgy érzem, minden pontból kihoztuk a létező
legtöbbet, így ez a négy nap meglepően tartalmas volt,
sokkal inkább egy hétnek tűnt.

Az első két napunk tehát elsősorban Opatia

bűvkörében telt – a fentebbi kis írás ugyan nem említi,

de a hangulathoz elválaszthatatlanul hozzátartoznak az

illatok – fűszeresek, gyantásak, citrusosak, frissen sült

hal és kagyló meg méz és oliva, drága parfümök illata…

A Park Angiolina pedig nem csak Opatia első

szállodája, a Kvarner köré épült zöld sziget,

hanem kisebbfajta botanikus kertként is működik,

termetes pálmáktól japán juharfán át cédrusig és bambuszig

számos különleges növényhangulatban hűsölhetünk.

Ezen a ponton apró gasztronómiai kitérőt is
tennék, hiszen a sátor tövében gyékényen elfogyasztott
bagett-oliva-sajt-paradicsomos gyors reggeliken
kívül döntően ez a két település szolgált tartalmasabb
étkezéseink helyszínéül.
A második nap ebédjét egy kellemes akácialugassal borított,
de lényegében igen egyszerű étteremben fogyasztottuk.
A tintahal-rizottóm jólesően sós és citromosan fűszeres volt,
elsőre nem tűnt soknak, de a tányér csalókán mélynek bizonyult.. 🙂

Igazságtalan lenne, ha nem említeném meg rögtön

az elején a horvát fagyit –

nem csalódtam évekkel ezelőtti emlékeimben, még

mindig hatalmas ‘gombócokat’ adnak, két gombóc

horvát fagyi nyáron akár egy lazább főétkezést is kitesz… 🙂