Kedves Olvasóim!
Emlékeztek még az angol munkafüzet
klasszikus mondatára:
Have you EVER been to China??
Nos, én sajnos még nem voltam, de ismerek
valakit, aki nemrég ellátogatott ebbe a számunkra
igen kettős felhangokkal emlegetett országba
(ugye az elképesztő természeti, építészeti és
művészeti csodák, kontra a szok kici óccóval… :)).
Ez a “valaki” pedig nem más volt, mint párom,
Viktor, aki a képeken túl még egy kis mesélést is
bevállalt a kedvünkért!
” Arra a kérdésre, hogy milyen volt Kínában, nem lehet
azt mondani, hogy jó vagy nem jó;
mindenkinek azt mondom, érdekes volt.
A repülőút viszonylag költséges és hosszú,
főleg a megfizethetőbb verziók, igazából addig élvezhető is,
ameddig nem jön közbe váratlan probléma mondjuk a
foglalások, késés vagy elveszett poggyász miatt
(utóbbiban részem volt).
Bár lenyűgöző önbizalommal állítják, hogy beszélnek
angolul, ez sokszor még a frekventált helyeken,
vagyis a szállodákban és reptereken sem igazán fedi a valóságot.
Ha pedig valamit nem értenek, azt nem is igazán igyekeznek
megoldani, ellenben az előre egyeztetett programokban
példás idegenvezetők és házigazdák.
Nem csupán vendségszeretőek, de nagyon tekintélytisztelők is,
a hierarchiákban megfelelő helyet elfoglaló
személyek felé kivétel és kérdőjel nélkül biztosítják ezt a
fajta kiemelt bánásmódot.
A kellemetlen viselkedésnek és a figyelemreméltó segítőkészségnekkettőssége minden szinten megfigyelhető; kommunista országról van szó, a gazdasági berendezkedése viszontsok szempontból egyöntetűen kapitalista. Rengetegen élnek olyan szintű szegénységben, ami európaiszemmel döbbenetes: egy rozoga bicikli, valami fedél a fejük felett, egy tálka rízs vacsorára, de láthatóan valamiféle békében ezzela szegénységgel, míg egy réteg döbbenetes luxusban, és a két szélsőség sok esetben még térben is egymás mellett – az utca egyik oldalán kétlábasos házi kifőzde, csakis helyi immunrendszerrel, szemben svájci órákat, kínai top-class márkákat forgalmazó, csillogó pláza.
Természetesen az olyan metropoliszok, mint Sanghaj és a
pöttöm falvakkal sűrűn teleszórt vidék is ilyen
szélsőségeket mutat, az “igazi Kínát” nem lehet gyorsan és
könnyen megismerni.
Bár gyakorlatilag minden ágazat megérezte a
kínai gazdaság fellendülését, nem várt nehézségekbe ütközhet
egy olyan bürökratikus egyszeregy is,
mint például számlát kérni, akár egy boltban vagy egy
négycsillagos szállodában.
Persze, kevésbé általános, de annál szokatlanabb ellentéteket
is fel lehet fedezni az ottani és az itthoni szemlélet közt.
Az egyik hivatalos kísérőnk, egy huszonévei közepén járó kínai
lány döbbenten mutatta a telefonján pár hónapja Budapesten
készült fotót: egy tinédzser pár csókolózik az utcán.
Náluk ilyesmi teljességgel elképzelhetetlen lenne.
Átevezve a nőiesebb ellentétekre: míg az európai nők
minden áron barnulni szeretnének, a kínai nők minden lehetséges
eszközzel védik a bőrüket a napsütés ellen.
Ilyenek például a groteszk alakzatokban megjelenő ellenzők,
rikító színekben, biciklire, motorra épített napernyők vagy kézfejtől
a póló ujjáig tartó, vékonyabb anyagból varrt kartyű.
Bármilyen döbbenetes, teljes testet fedő fürdőruhában
strandolnak, hozzá egyre inkább elterjedő, símaszk-szerű
arcfedőket is viselnek.
Az utazás előtt komoly félelmeim voltak az étkezéssel kapcsolatban,
nem vagyok egy nagy kínaikaja-rajongó,
de szerencsére néhány bizarr tálalási módtól eltekintve
igen finomakat ettem, és szerencsére arra a kérdésemre,
ez milyen hús, sosem volt az a válasz, hogy ‘kutya’. 🙂
Kellemes meglepetés volt az igazi kínai konyha sokszínűsége
az itthon unalomig ismert gyorséttermi kínálattal szemben.
Ugyanakkor senkinek nem ajánlom, még a legjobb étteremben sem,
hogy benézzen a konyhába…
Az üzleti-és szakmai út fő témája
természetesen a porcelángyártás volt,
ami viszont ellentétek, ellentmondások nélkül
messzemenően lenyűgöző élményekkel szélesítette eddigi
ismereteinket, mind mennyiségében, mind méretekben,
mind a használt technológia minőségében.
Európában sokaknak megvan a véleménye a kínai porcelánról,
de sajnos ennek szinte semmi köze a kinti iparhoz.
Kis hazánkban többnyire csak a majdnem-selejt
kategóriához lehet hozzájutni, míg a valódi, tradicionális kínai
porcelán legszebb technikai, művészeti csodáiból nem látunk
és nem ismerünk szinte semmit.
Elsődleges célállomásunk Jingdezhen (ejtsd: dzsingdözsen) városa volt,
ahol már több, mint 1700 éve gyártanak porcelánt, így nem csoda,
hogy gyakorlatilag Kína kerámia-központja, s mivel Kína meg a világ
porcelángyártásának központja, ez a másfél milliós kisváros a
Föld porcelániparának szíve.
Léptéke és rendszere felfoghatatlan, több ezer műhely, manufaktúra,
üzem és tömegtermelő gyár működik a városban, és több,
mint százezer ember dolgozik közvetlenül
a porcelániparban. És akkor még nem esett szó a
beszállítókról és egyéb kapcsolódó üzletágak által foglalkoztatott emberekről.
Ebben a városban tényleg minden a porcelánról szól,
még a villanyoszlopok is abból vannak…
Az óriási méreteket öltő tömegtermelés mellett abszolute
létezik az elmélyült alkotáson, egyszeriségen, véletlenszerűségen,
vagy éppen a tökélyre fejlesztett ecsetkezelésen alapuló kínai
porcelánművészet.
Jónéhány tradicionális porcelántechnika közül
egyik kedvencem a szeladon, ami tulajdonképpen egy
halványzöldes színűre égő magastüzű porcelánmáz,
amely eredetileg azt a célt szolgálta, hogy díszítésre széles körben
használt, közkedvelt, de igen drága jádekő színét imitálja.
Ez a szín egy plusz töltést ad a tárgyaknak, a fehér porcelánok
sterilitásával szemben egyfajta, természeti elemeket,
erdőket, víztükröt, égboltot megidéző mélységet.
A lentebb látható kép pedig talán a
legelképesztőbb tárgyat ábrázolja, amit kint láttam,
egy kb. 1,5 m x 3m-es, kézzel festett porcelán lapot
fakeretbe-és talapzatba helyezve.
Aki nem ismeri a porcelánt, mint anyagot, annak talán ez
nem annyira érdekes, de aki igen, annak abszolute lenyűgöző,
mert ilyen méretű sík lapot készíteni hatalmas technikai bravúrt jelent.
Ez a fajta méret és megoldás pedig Kínában
szinte mindennapos.
