Kedves Olvasóim!
Az üvegről oly sok dolog jut azonnal az
ember eszébe… hihetetlen tisztaság és döbbenetes
sokszínűség, fény, ragyogás, egy olyan fizikai
játék, amire más anyag ilyen formában nem képes.
Emlékszem, úgy tízéves lehettem, amikor
öcsémmel egy kavicsos tengerparton játszottunk,
és szüleink fejcsóválására is – természetesen, a vízben
csillogó kövek nagy részéhez ragaszkodtunk, hogy hazavigyük.
Otthon aztán maradt egy rakás fakó kavics.
Ahogy eltűnt a víz, eltűnt a csalóka szépség is.
Az üvegnél épp ellenkezőleg – a csoda
mindig a miénk, hiszen egy
villanykörte vagy gyertya segítségével azonnal
előhívhatjuk a varázslatot.
<!–[if gte mso 9]> <![endif]–>
Sebestyén Esztert még középiskolából ismerem,
az első fergeteges évemben osztálytársak és cimborák voltunk.
Mondhatni ő volt a szöges ellentétem,
én a félénk jótanuló-jókislány, ő pedig az igazi
lázadó, az örök “szerelemember”, aki képtelen
volt olyasmit csinálni, amit nem akar teljes szívből,
ellenben amit igen, azt higgadtan, türelmesen,
száz százalékos profizmussal.
Ez jellemzi munkáit napjainkban is, immáron saját
műhelye, az üvegcse.design keretein belül.
Fényes-színes-izgalmas alkotásai mindig
odavonzották a szemem, amikor beléptem a
jól ismert közösségi oldalra, így most a blogon
beszélgetek vele egy kicsit arról, milyen utat is tett meg
a legutóbbi találkozásunk óta. 🙂
Eszter számos érdekes műhelyfotóval is szolgál
a a munkái iránt érdeklődőknek, így még jobban
elképzelhetjük, milyen is lehet ott, a műhelykében,
munka közben…
Azoknak, akik valamilyen tárgyalkotó hivatást,
szakmát választanak, mindig ez a legnagyobb
vonzerő, filozófiailag közelítve:
Hogy lesz a semmiből valami?
Hogy lesz az ötletből, gondolatból tárgy?
A megvalósulás lépéseit és a káprázatos fényeket figyelve
azért néha kicsit olvassatok bele a szövegbe is, érdemes! 🙂
·
Mikor, miért döntötted el, hogy ezt fogod csinálni? Volt olyan gyerekkori vagy egyéb meghatározó élményed, amihez a pályaválasztásod köthető?
Nem tudatos döntés volt, hanem egy folyamat. Amióta az eszemet tudom mindig bütyköltem, kézműveskedtem. Általános iskola vége felé a „merre tovább” kérdésre fogalmazódott meg bennem, hogy bütyköléssel szeretnék foglalkozni. Igazság szerint az nem is számít, hogy milyen technikával, – lehet az varrás, rajzolás, agyagozás, fafaragás vagy akár főzés – csak az számít, hogy készítsek, létrehozzak valami újat, vagy megjavítsak és új élettel töltsek meg régi, elhasznált dolgokat.
Az üvegcse.műhely indulása a 18. szülinapomhoz kötődik, Szüleim maradandó ajándékkal szerettek volna meglepni, így kaptam a pákát, forrasztóónt, rézfóliát, forrasztóvizet, patinát és néhány tiffany üveglapot. Azonnal szerelmes lettem. 🙂 Teljesen autodidaktaként kezdtem el, egy A4es fénymásolattal a tiffany technika leírásáról: vágd ki, csiszolt meg, fóliázd be és forraszd össze. Ennek köszönhetően megmaradt a korlátok nélküli kísérletezés lehetősége.
Mivel foglalkozol szívesen, mi motivál? Mi a legjobb érzés, élmény számodra ebben a szakmában, abban, amit csinálsz?
Azt a folyamatot szeretem nagyon, amikor lelki szemeim elé terem egy kép, egy születendő üvegcséről. Mondjuk egy világítótest. És elkezdem kibontani részleteiben, milyen méretű, színű, mintájú legyen és hogyan tudom megvalósítani a térbeli formát, hogy erős, önhordó testként működjön. Elkezdem skiccelni, majd szerkeszteni és utána megvalósítani. Az egész egy lágy folyamat, ami folyton változik és finoman hömpölyög. Minden rész folyamatnak megvan a maga bája, de talán a kedvenc a buckós.forrasztás, amikor megszűnik az idő, és csak forrasztok, hogy minél szebb és egyenletesebb legyen. Mindig a saját határaim, korlátaim kitolása, ledöntése motivál és inspirál munkáim során. Végül pedig a legjobb érzés amikor az elkészült üvegcse magával ragadja új tulajdonosát.
Milyen anyagokat, technikákat használsz előszeretettel?
Műhelykében a tiffany technikával dolgozom.. és pont. 🙂 Azt szoktam mondani, hogy olyan mint a LEGO, bármit lehet belőle építeni, sőt, még az egyes darabokat is olyanra csiszolom, amilyenre szükséges. Csak a képzelet szab határt. Üveg mellet más anyagokkal is kiválóan lehet használni a technikát, pl kövek, fossziliák, fémek és ezeknek is van kisebb-nagyobb fényátersztő tulajdonsága.
A legnagyobb inspiráció az az idealista kép, miszerint nem attól kézműves valami, hogy szabálytalan, pontatlan, hanem attól a gyönyörű teremtéstől, – amire gép képtelen – az emberi gondolattól, ami a kezeken keresztül megszületik, általa létrehoz és végtelen szépségben, precízióban manifesztálódik. Az egész lényege a szeretet, az energia, amit belebütykölök minden egyes üvegcsébe, majd azt új otthonában, új tulajdonosának árassza magából.
Milyen a saját munka-közeged, hogyan és hol szeretsz leginkább alkotni, dolgozni?
Műhelyke mindig ott volt, ahol én, költözött velem mindenhova. Általában egy asztalon kapott helyet. Kivétel Olaszországban, ott nyílászáró gyárban is volt.Jelenlegi manifesztálódása különleges, mert 2010 szeptemberében költözött be az Eötvös utcába, de csak műhelyke, én meg bejártam, mint egy munkahelyre. De ez tarthatatlan volt, így lassan egy éve én is beköltöztem! Helyre állt a rend, üvegcsével kelek és fekszem.
Van a nagy munkaasztal, azon vannak a szerszámok, a csiszológép és az aktuális bütykölések. Van átvilágítós üvegasztal, az nagy szerelem, és az „iroda”, egy szép fehér asztal, notival. A legtöbb időt a nagy asztalnál töltöm, hol állva, hol ülve, attól függően csiszolok, vagy mást csinálok, mindenféle háttérzaj és zene nélkül, teljesen meditatív hangulatban. De gyakran Bici – a cső.csacsim – is felkerül az asztalra darabjaiban, amikor csapágyazom, vagy csak bezsírozom a kis részeit.
Mi számodra a legnehezebb, akár a napi munkádban, akár a tágabban vett szakmában? Amivel nehéz megbarátkoznod?
Idáig leggyengébb láncszemnek saját magam maneggelése, marketingelése bizonyul. Hajlamos vagyok műhelykébe gubózva megfeledkezni a körülöttem levő világról, és hogy abban valahogyan érvényesülni szeretnék.
Mit érzel eddigi legnagyobb szakmai sikerednek?
Először is libaláb.bástya, aki még 2003-ban készült, és Különdíjban részesült a Budapesti Középiskolások Találkozóján, aztán házikó üvegcse, aki az első zárt világítótest 2007-ből, majd Életfa üvegcse, (2011) aki idáig a legnagyobb és többek között a Vajdahunyadvárban lett kiállítva. És nem utolsó sorban a buckós.forrasztás, ami a védjegyem lett. Ez a saját forrasztási technikám, amitől egyedi megjelenésű lesz az üvegcse és tartósabb, hiszen a forrasztás tartja egyben az üveglapokat.
Mik a rövidtávú és hosszabb távú szakmai céljaid?
Műhelyke fejlesztése, új szerszámok, gépek és egy rogyasztó kemence. Manageri képességeim fejlesztése, hogy kapcsolatot tudjak teremteni azokkal, akik pont üvegcsékre vágynak! És természetesen elsősorban saját magam fejlesztése, hiszen határtalan lehetőségeket tapasztaltam meg eddig is, főleg buckósítás terén.
Mivel foglalkoznál még szívesen a jövőben?
Ami a csillagok jelen állása szerint biztos, ősszel kezdem a Metafizikai Szellemtudományi Akadémiát itt Budapesten. A többi meg úgy is: „az lesz, aminek lennie kell”. De ha semmi más nem történne, csak szépen bütykölném az üvegcséket és Bicivel jönnék-mennék Balatonra, meg mindenhova, akkor is teljes lenne a Világbékém.. 🙂
MissAlqimia 2013
Látogasd meg az üvegcse.design közösségi oldalát!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: