Kedves Olvasóim!
1963-ban sok lényeges dolog történt.
Apukám például már 3 éves volt, anyukám
pedig még csak kettő. 🙂
Eltekintve az évszám rendkívül
izgalmas személyes vonatkozásaitól, például
1963-tól datálják itthon a Kádár-korszak
második felét, az úgynevezett “puha diktatúrát”.
Némiképp lazultak a korábbi szabályok,
kommunista országokba “piros útlevéllel”
már viszonylag szabadon lehetett utazni,
de nyugatra csak számos megkötéssel, a nehezebben
megszerezhető “kék útlevéllel”.
Itthon akkoriban az “Ez a divat” volt az egyetlen,
széles körben is elérhető divatlap, ahonnan
a hölgyek varrónőjükkel lemásoltathatták a
legsikkesebb fazonokat.
Az akkor még RTV, vagyis Ruhaipari Tervező Vállalat
az 1960-as években rendszeres időközönként
bocsátott ki albumot, a “Divatirány”-t, valamint az
OKISZ ( Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége) is
évente kétszer adott közre albumot
“Divattájékoztató” címmel.*
Rendkívül izgalmas kis kitekintés hát
ez a nyugati relikvia – a pécsi retro könyvvásáron
levadászott 1963-as német ELLE magazin.
Ahogy ma is, és szerencsére már itthon is tapasztalható,
az ELLE magazin nem csupán divatlap, hanem
kultúra, életmód, receptek, horoszkóp,
lakberendezés, mélyebb lélegzetű, társadalmi
problémákat boncolgató cikkek is szép
számban fellelhetőek hasábjain.
Arról ugyan senki nem tett említést, hogy
Maggi instant termékeket menő volt-e hazacsempészni,
de az viszont teljesen biztos, hogy a nyugati fogyasztói
társadalom távoli, titkos élvezeteket ígérő bűvköréből
számos divatcikket C.I.A. stílusban kellett
hazamenteni, hogy aztán itthon is meghódítsa a
fiatal szíveket: igazi farmerek, orkándzsekik,
jó minőségű nejlonharisnyák, valamint, igen,
külföldi divatlapok, szabásmintákat rejtő
magazinok. Leleményes elődeink bizony
megtalálták az útját, hogy a tiltások ellenére
a “legvidámabb barakk”-ban
is lehessen úgy öltözni, mint egy francia filmcsillag.
Marilyn Monroe 1962-es, mai napig
rejtélyekkel övezett halála után még mindig
divatos volt az ötvenes évekből átmentett szépségideál:
nőies idomokkal rendelkező, kerek, de nagyon
karcsú derekú homokóra-alkat, amilyen
Sophia Loren vagy Gina Lollobrigida is volt.
Megjelent azonban egy új ikon, a szupervékony
szupermodell, Twiggy képében – ő a világháború
utáni “baby boom” hatvanas évek elejére tinédzserré
váló generációjának, lezser, fiús eleganciájának
jelképe lett – az unisex külső és az unisex divat
is rohamosan helyet követelt az öltözködésben.
A fehérneműk pedig követték ezt a vonalat –
egyre modernebb, kisebb, kényelmesebb,
előnyösebb és sokfélébb a választék,
mígnem a hatvanas évek végén-hetvenesek elején
a fiatalok már a nők fizikai elnyomásának
segédleteként a melltartót is kikérik maguknak.
Bár a szinte minden alkatra előnyös
A-vonal elterjedése ellen nem lehet sok kifogásunk,
azért némiképp megnyugtató, hogy az olyan
cukiságok, mint a hajpánt, a furán csíkos, kockás
és virágos ruhaköltemények nem kerülték el
a nyugati országokat sem, sőőőt… a pöttyöst nem
bántjuk, ennyi bohémság mindenkinek kell!!
Ma már természetesen igen avíttnak tűnik,
de az újság nagy része fekete-fehér, csupán pár
kiemelt kép vagy hirdetés színes (sokat elárul
Elizabeth Arden sikeréről, hogy ő már színesben
szerepelt a magazinban!)
Amennyit azonban a mai szemmel nem túl
minőségi, szürkés fotóanyag levesz a kiadvány
hangulatából, annyit az akkor még teljesen
általánosnak számító, szépséges és bájos szabadkézi
divatrajzok és grafikák hozzá is tesznek.
A hatvanas évek második feléről is
sok izgalmas mementót fel lehetne sorolni –
miniszoknya, diáklázadások, Beatles, JKF,
mindazonáltal én most csak erre a kis időutazásra
vállalkoztam – remélem, ti is élveztétek!
Hamarosan újabb posztokkal –
MissAlqimia 2013
*Forrás: F. Dózsa Katalin, Simonovics Ildikó,
Szatmári Judit, Szűcs Péter: A Magyar Divat 1116 éve
