Kedves Olvasóim!

Megjelennek-e az érzelmek az olyan racionálisabb,
alkalmazott művészeti ágazatokban, mint például
az ipari formatervezés, tárgytervezés?
Természetesen, hiszen az eladásra kínált termékeknek,
későbbi mindennapi lakberendezési, használati tárgyainknak
egy bizonyos esztétikai megjelenés, érték
mellett elkerülhetetlen (fogyasztói) célja az érzelemkeltés is.

Hányszor éreztük, hogy vagy hallottuk, hogy
“beleszerettem, azért vettem meg”?
Ha később gazdagodnak is általunk érzelmeket
kiváltó emlékekkel, mégis többnyire kellemes érzetek inkább,
düh, féltékenység, irigység, szomorúság, bizonytalanság,
szorongás vagy csalódottság általában nem jelenik meg
(valódi mélységében) ebben a viszonyulásban.

A képzőművészetben, különösen a festészetben
azonban az emberi érzelmek teljes skálája
megjeleníthető, sőt, allegorikussá, egyetemessé tehető.
A festményeken keresztül azonosulhatunk egy-egy
szituációval, átélhetjük a kép által közvetített érzelmeket.
Hegyesi Katinka festőművésznőt közel 14 éve
ismerem, és talán nem is tudnék olyan embert mondani,
aki ennyire vibrálóan érzelmi beállítottságú lenne.
Legtalálóbban Sirkkához tudnám hasonlítani a
Picasso Kalandjaiból – ha fel van dobva, az egész
környezetét magával ragadja, ha szomorú vagy csalódott,
az emberen akaratlanul is félelem, szorongás lesz úrrá,
mintha valami az egész világban elromlott volna hirtelen.

Ezt a hatást a festményein is érzékelhetjük –
portréi, alakjai urallják a befogadó személy és tér
teljes érzelmi hangulatát.
Kérdéseim, bár teljesen átlagos faggatózásnak
tűntek, telve voltak valódi kíváncsisággal,
milyen is a “másik oldal” – mi játszódik le Katiban, amikor
dolgozni siet, elkortyolja a reggeli kávéját vagy leül festeni?

“Már gyerekkoromban tudtam,
hogy egyszer festőművész leszek- van egy meghatározó emlékem:
édesapám autófényezéssel foglalkozott,
és imádtam ahogy a színeket keveri,
szabad kézzel mintát fest az autókra…és elkezdtem utánozni.
Megismertem a színeket, a palettával játszottam.
A garázs falára krétával és grafittal rajzoltam,
édesapám pedig mindig beleszólt, megmutatta,
hogyan tudom életszerűbben ábrázolni
az általam kitalált, többnyire királylány figurákat.
A mai napig a garázsunk falán láthatóak, bár egy része már kopottas. 

Skiccnél a vékony filcet és a tustollat helyezem előtérbe,
ha festek, akkor a legkedvesebb az akril és a vászon alap. 
Ha van lehetőségem akkor olajjal festek. 

Mindig érdekelt az emberi érzelem kifejezése-
az, ami történik velük, hogyan mutatkozik meg
az arcukon, a testtartásukon. 
Talán évek óta amiatt is festek gyakrabban nőket.
Nagyon érzékenyen reagálok a környezetemben
a változásokra, a stresszre, a közvetlen környezetemben
lévő emberek hozzám való viszonyulására, de
emiatt sokszor inkább maszk mögé bújok.

A pályafutásom azonban a pénzügy felé irányult,
és mint tudjuk, ez egy elég kemény szakma,
ahol minden pillanatban talpraesettnek, magabiztosnak kell lenni.
Közben belül vívom a kis harcaimat,
és amikor robbanok, akkor mindig születik egy új kép.
Ami érdekes lehet, hogy eleinte semmi ihletem nincs,
majd a vázlat füzetembe egyre több skicc készül,
ezekből lassacskán összeáll egy kép.
Abban a pillanatban mikor elkészül, üresnek érzem magam
egy fél napig, majd minden elölről kezdődik.
A humor, hogy ugyanezt a párkapcsolatom is ki tudja váltani.

Összességében az élet inspirál,
mivel az érzéseimet így tudom a legjobban
kifejezni és kiadni magamból.
Példaként mondhatnék itt Bosch-t, Klimtet,
vagy a középkori vallásos táblaképeket, művészfilmeket
(Piccasso kalandjai vagy Frida),
szobrászt Nici de Saint Phale….
de igazából az összhatás az, ami lényeges.
Mindaz, ami bosszant, felháborít,
vagy épp nagyon imádom.
A NŐ? Facér-kacér, konok, elszánt, kissé büszke, sokszor sír….
vagy épp ölelik, bájolog, szerelemtől ittas.
Ez mind én vagyok.

A munka-közegem változó – ha Pesten festek,
akkor mikor éppen ahol van hely.
Jelenleg egy kis lakásban élünk, viszont készülőben van
egy nagyobb, ahova már műtermet is szeretnék kialakítani.
Dunaújvárosban viszont mint Skicc alapítvány
egyik alapító tagja, a hatalmas műtermet használom.
Leginkább ott töltöm nyaraim nagy részét.

Ami számomra fontos, hogy körülöttem
ne legyen káosz, minden a helyén legyen,
illetve a hangulatomhoz való zenét tudjak hallgatni
és tea mindig legyen kéznél! 
Amikor festek, egy burokba kerülők,
semmit nem érzékelek a körülöttem lévő világból. 

A legnehezebb összefésülni a hétköznapi életet
a művészi létformával, pont mert ez utóbbi kizárja a világot.
Egyszerre vagyok háziasszony, társ egy párkapcsolatban,
dolgozó nő és művész.
Sajnos van olyan időszak mikor az utóbbi
háttérbe szorul, de van egyfajta ciklikussága –
ahogy jön a tavasz, ennyi,  festek és kész,
majd télen, ahogy közelednek az ünnepek,
ismét a család centrikusságom jön elő.
Ami mindig van, az a munka.

Eddigi legnagyobb sikeremnek a Skicc Alapitványt tartom.
15 éves korom óta járok le Dunaújvárosba alkotni,
mára kialakult egy nagyon jó alkotói barátság,
minden évben két hétre összejövünk,
festünk, és ebben az évben  már komoly sikereket is
el tudtunk közösen érni, számtalan kiállításunk volt.
Rövid távú célom most, hogy nagyon szeretnék
a női arcokból  kiállítást egy éven belül,
a hosszútávú, hogy kiteljesíthessem az alkotói énemet,
tehát a megélhetésem ez legyen.
Most, hogy megtapasztaltam, nincs valós határa
a művészetnek, a mozaik készítés nagyon érdekel,
szeretném ezt a technikát megtanulni.
(Jelenleg kísérleti fázisban van a lakásom dekorálásában. )
Illetve két éve kezdtem el a teknő festészetet,
amiből szívesen készítenék egy sorozatot,
mindig is érdekelt a tábla kép művészet,
és hasonlóan trilógiában gondolkodom.”