Kedves Olvasóim!
A tetoválást a mai napig körüllengi
egy varázslatos, mágikus, olykor vad és “tiltott” légkör.
Lehet szeretni és nem szeretni, akarni, megbánni,
büszkének lenni rá, egyet vagy többet viselni,
lehet csupán esztétikus, és lehet szimbolikus jelentése, üzenete.
Az azonban szerintem nem vitatható, hogy egy bizonyos
szinten felül a tetováló teljes jogú művész, azzal
a különbséggel, hogy az ő anyaga a lélegző bőr.
A jó tetováló ezen felül empatikus és rugalmas, tiszta és gyors is.
Van saját stílusa, kézjegye, de képes a megrendelő kérésének
eleget tenni, a viselőjéhez formálni alkotását.
Ismerek valakit, akire mindez igaz, és még sokkal, de sokkal több is –
(bár nem enged abból, hogy nem tartja magát művésznek!)
képzett zenész, textiltervező diplomával, és egy megnyerően
őszinte, nagyon szerethető egyéniség – ezennel bemutatom
a blogon Mónus Katát, aki Tattoo by KaTa oldalán lassan hatezer
kedvelőt kápráztat el tetoválásaival!
Katát arról kérdeztem, hogyan indult és alakult
a diplomamunkáig művészeti pályafutása…
“Elég kanyargós úton jutottam el oda, ahol most vagyok.
Már gyerekkoromban is sokat rajzoltam, majd az általános iskola
6. osztályában az akkori rajztanárnőm javaslatára
kezdtem el külön rajz szakkörre járni.
Több sikeres rajzverseny után a miskolci
Avasi Gimnázium rajz tagozatán folytattam.
Akkoriban a zenélés (amivel 7 éves korom óta párhuzamosan
foglalkoztam – fuvola főtárgy, később szimfonikus zenekar,
fúvós zenekarok is) egyre nagyobb szerepet kezdett betölteni az életemben,
és a gimnázum 2. évében otthagytam a rajz tagozatot.
Zenésznek készültem.
Nem várt élethelyzeteknek köszönthetően később mégis visszatértem
a vizuális művészetekhez, 19 évesen a MOME textil szakára nyertem felvéltelt.
Az egyetemi évek alatt a legmeghatározóbbak külföldi tanulmányaim voltak,
Erasmus ösztöndíjjal Izmirben, Törökországban töltöttem fél évet,
majd Dán Állami Ösztöndíjjal a koppenhágai design egyetemen tanulhattam.
Ott bútortervezéssel kezdtem foglalkozni, hazatérve pedig
a diplomamunkám is kísérleti bútor volt.”
Arról, hogyan lépett be az életébe a tetoválás,
mint alkotói tevékenység…
A tetoválás véletlenül került az életembe, bár emlékszem,
hogy már korábban is gondoltam rá,
milyen izgalmas dolog lehet tetoválni,
de csak a naiv ábrándozás szintjén.
A diplomát megelőző félévben elkísértem gyerekkori barátomat
(Boldizsár Pétert, aki azóta a youtube-ot bejárt „Rambo-verssel”
és társaival lett híres) tetováltatni egy kis pesti stúdióba,
ahol akkor Szenteleki Dóra dolgozott.
Dórival rögtön jóban lettünk, kiderült, hogy ő
a Képzőn végzett, én meg a Momé-ra járok.
Aztán megkérdezte, hogy nincs-e kedvem kipróbálni
Boldin a tetoválást. Volt.” 🙂
Arról, hogyan indult el a pályafutása
tetoválóként, hol tanult, hogyan gyakorolt…
“Kezdetben Dóri sokat segített, és az ő felügyelete alatt
készítettem pár kisebb mintát,aztán otthon a kanapén
varrtam barátokat, ismerősöket, de csak ritkán…
Közben lediplomáztam, viszont a diplomámmal
textiltervezőként elhelyezkedni nem tudtam.
Saját vállalkozásba kezdeni anyagi támogatás híján esélytelen volt.
A diplomabútoromról nemzetközi cikkek jelentek meg, közben meg
gondot jelentett a villanyszámla kifizetése… és hasonlók.
Elvállaltam mindenféle melót, ami jött,
bolti eladótól kezdve ruhahajtogatáson át.
Utólag visszanézve elég rossz időszak volt.
Közben éjjelente rajzoltam, és rájöttem, hogy a tetoválás számomra
az egyetlen lehetőség, amiből úgy tudok megélni, hogy közben szeretem is,
és nem hasonlok meg a mindennapi mókuskerékben.
A Dr. Ink Tattoo-ban Virág Karcsinak köszönhetően tavaly januárban
elkezdhettem szalonkörülmények között tanulni és dolgozni.
Ezután felgyorsultak az események, ősszel egy berlini tetoválószalon
munkaajánlatára a német fővárosba költöztem és ott dolgoztam
majdnem egy évig. Aztán idén szeptemberben hazajöttem.”
Arról, hogyan alakul-alakult ki
sajátos stílusa, technikája…
“Sokan úgy keresnek meg, hogy abban a stílusban
szeretnének terveket, hogy én rajzolok, dolgozom.
Ez nagyon jól esik, ám számomra még mindig megfoghatatlan
ez a „stílus”, amit említenek, hiszen nem is tekintem igazán annak.
Egyszerűen azt rajzolom, ami az adott témával kapcsolatban
éppen „kifolyik” belőlem. Az érdeklődésem is időről időre változik,
alakul, így a terveimben is más-más motívumok jelennek meg,
attól függően, éppen mi foglalkoztat.
Nem beszélve arról, hogy közben tetoválási technikákkal is
folyamatosan ismerkedem és kísérletezem, feszegetem a határaimat.
Ezek is visszahatnak a tervekre. Tehát ez egy összetett folyamat,
ami nem kiforrott stílust jelent.
Ezért nem is tekintem magam művésznek, azt gondolom,
ahhoz több mindent kellene letennem az asztalra.
A tőlem telhető maximumot próbálom persze mindig nyújtani,
de a tetoválás esetében mindig az adott kliens világát,
személyiségét is próbálom megfogni.
Tehát ez nem önmagában való művészet szerintem,
inkább egyfajta együttműködés, ahol az én képi világom és gondolataim
találkoznak más emberek kéréseivel, ízlésével.
Megkértem, meséljen pár különösen kedves munkájáról, felkéréséről…
“A legkedvesebb és szerintem legsikerültebb munkáim
(bár ezen a téren mindig nagyon kritikus vagyok) azok,
ahol szabadon engedhetem magam.
Általános tapasztalatom az eddigiek során, hogy sokszor
a legspontánabb módon születnek a legizgalmasabb ötletek és eredmények.
Sokkal inkább befeszülök, és nehezebben megy a tervezés,
ha túl sok a konkrétum, a megkötés vagy a klisé.
Ha a vendég nagyon ragaszkodik valamihez,
ami nekem nem szimpatikus, vagy nem tudom elképzelni egy kompozícióban,
vagy egyszerűen nem fér bele az ízlésvilágomba.
Ilyenkor vagy nem vállalom, vagy pedig olyan változtatásokat javasolok,
amire vagy nyitott, vagy nem.
Ez a fajta nyitottság persze bizalom kérdése a vendég részéről.
Ami nem mindig adott, hiszen miért is lenne, ha szinte alig ismerjük egymást?
Azt hiszem, a legjobb munkák kulcsa a szerencsés találkozás,
és az összhang, szinte ismeretlenül is. Hazudnék, ha azt mondanám,
ez minden esetben tökéletesen megvan.
De szerencsés vagyok, mert nagyon jófej, kedves és nyitott
emberek találnak meg általában.”
És végül arról, hol találkozhatunk vele
mostanában, illetve a jövőbeni tervekről…
Jelenleg a normandiai Honfleur városában
pötyögöm ezeket a sorokat, néhány napos pihenő közben,
hiszen éppen úton vagyunk a barátommal,
aki egyúttal a teljes szervezést és levelezést is bonyolítja
a különböző szalonokkal és vendégekkel (mivel ez a feladat már túlnőtte
az én kapacitásomat a tervezés és tetoválás mellett).
A szeptemberi hazacuccolás után szinte rögtön
el is indultunk erre a körútra, ami több hónapos előzetes
szervezést és egyeztetést igényelt.
Franciaországban, Montpellier-ben dolgoztam 4 hetet,
közben az Aix-en-Provance-i tattoo expón is részt vettem.
Majd Toluouse-ban újabb egy hét munka következett,
azután pár nap pihenés délen.
A múlt héten Lyonban tetováltam, és jövő héten már
Belgiumban, Antwerpenben dolgozom majd.
Onnan az út zárásaként még Berlinbe is visszatérek.
Előreláthatólag valamikor decemberben érkezünk
haza Magyarországra, de tetoválni csak a jövő évben fogok újra,
tekintve, hogy a személyes dolgaim intézésére
és feltöltődésre is kell egy kis időt hagynom.
Konkrét tervek nincsenek, körvonalak vannak.
Nyitottak vagyunk, és hagyjuk alakulni a dolgokat.
tehát az otthoni munka mellett valószínűleg
több európai nagyvárosba is elutazunk majd a jövő év folyamán.
Az aktuális információkat a foglalható időpontokról és a helyszínekről
a facebook-oldalamon továbbra is közzéteszem majd.” 😉
*
MissAlqimia 2014
Csatlakozz a blog olvasói közösségéhez a facebookon!
MISSALQIMIA.FACE
Kata további csodálatos alkotásai ITT!
